2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 


Kereső
Belépés

Veszprém

Az idők jeleit figyelve elérkezettnek látjuk az időt, és szükségesnek, hogy templomunkhoz kapcsolódóan elindítsuk az Oltáriszentség állandó imádását.

Mély meggyőződéssel hisszük, hogy napjaink felmerülő összes kérdésére egyedül Jézus Krisztus tud biztos választ adni; az eszmék zűrzavarában biztos utat mutatni; hite hagyott világunkban egyedül ő tud újra hitet ajándékozni; eltévedt embertársainkat visszavezetni Istenhez.

Ahhoz, hogy gyógyító-, üdvözítő tevékenységét kifejthesse bennünk, hitet kér tőlünk, s hogy ezzel a hittel bízzuk rá életünket, minden dolgunkat először Vele beszéljük meg.

Erre ad alkalmat az Oltáriszentségben áldott jelenlétével és közöttünk létével. Ezért fontos számunkra, hogy életünk részévé tegyük az Oltáriszentség látogatását, imádását a szentmiseáldozat idején kívül, a heti 168 órából 1 órát Vele töltve.

Az állandó Szentségimádás éjjel-nappal ezt akarja megvalósítani.

Legyünk nagylelkűek az Oltáriszentségben köztünk élő Jézushoz. Ajándékozzunk Neki hetente egy órát, és Ő megújítja életünket, növelve hitünket, erősítve reményünket, visszavezetve minket az „első szeretethez”.

A heti időpont meghatározása segít bennünket a rendszerességben, mi pedig ezzel tudjuk segíteni az állandó szentségimádás fenntartását; biztosítva, hogy az Oltáriszentség ne maradjon egyedül, őrizetlenül.

A késő esti – éjszakai – és hajnali óráknak külön értéke van. Ezekben az órákban az ember fogékonyabb az isteni kinyilatkoztatásra. Akik ezekben az órákban tudnak virrasztani egy órát, azokat külön szent örömben részesíti az Úr.

Az állandó szentségimádás fenntartása által mindnyájunk életére áradjon áldás és kegyelem, hadd lehessünk mi magunk is áldássá.

  1. október 26-án, csütörtökön este 18.00 órakor Dr. Márfi Gyula érsek úr szentmisét mutat be, majd ünnepélyesen kihelyezi az Oltáriszentséget imádásra az Örökimádó kápolnában.

Erre az alkalomra is szeretettel várjuk a Híveket!

 

ÁLLANDÓ SZENTSÉGIMÁDÁS

Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom Veszprém

(a főbejárattól jobbra)

Regisztráció: a templomban kihelyezett íveken, vagy

Telefonon: 88-328-408, vagy

Honlapunkon: www.magyaroknagyasszonyaplebania.hu

„Örökimádás” menüpont.


http://veszpremiersekseg.hu/orokimadas-veszpremben/


Veszprém


Felvétel: Pusztai Ádám, Kelemen Konrád, Belovics Attila (2B Pictures), Egyetem TV
Vágás-utómunka: Belovics Attila (2B Pictures)
Zene: WaTa
Szöveg: Tibes

Külön köszönet:
Dr. Friedler Ferencnek a Pannon Egyetem Rektorának a forgatási engedélyért és a helyszínekért
Dr. Kovács Kristóf, Dr. Molnár Tamás, Dániel Zoltán András és Bognár Ferenc oktatóknak a szereplésért
A Hősöknek és minden további résztvevőnek a szereplésért
Belovics Attilának, azaz Belonak, aki nélkül a klip nem készült volna el
Horváth "byprog" Tamásnak a pólódizájnért
Farkas Péter "Pépi"-nek a vitorlás hajóért
A Pannon Egyetem összes hallgatójának a 2 éves türelemért

Szöveg:

Dunántúl, Veszprém, Pannon Egyetem
amikor először itt jártam már tudtam, hogy szeretem
bulik, kalandok, szerelem, vakulás
ilyen környezetben nem lehet első a tanulás..
De hogy kicsapjanak, azt sem hagyom:
Kedd DC, szerda Other, csütörtök Canyon
Együtt ülünk reggel az iskolapadban
aztán szorítunk egymásért vizsgaidőszakban.
Félek a szóbelin a tanár megnyúz-nyúz
Februártól újra megy a teker-teker-húz-húz.
Híres mondások miket csakis mi értünk
ez a pár év nem másért van csakis mi értünk
együtt kilépünk a hétköznapi világból
tanulunk a könyvekből, tanulunk a hibákból.
Mint egy nagy család, több ezer ember
ha ide jársz és érzed ezt tedd a kezedet feeel!

Refr.:
Pannon Egyetem, elit diáktársak
központja a dunántúli felsőoktatásnak
Pannon Egyetem, a VENre várlak
Minden nap ünnep, Minden nap másnap

Egy köpésre csak a balatoni móló
Minden élmény egy életre szóló
hónap végére mindenki csóró
hideg van? hagyjál már elég a póló..
A by night-on megint elfog a gyönyör,
mikor látom, hogy újra akciós a Burn vödör
ÖKÖR, AKÓ, csapatjuk neki
buli után éhesen hajnalba "Meki".
A korkülönbség nem számít alig várom
hogy pörögjünk az újakkal GTben meg gólyabálon..
A zene mindegy, egész este ropom
aztán imádkozom nehogy feltűnjek pár partyfotón..
Gondolkozom olyan álomszerű mindez,
remélem, hogy 10 év mulva is mindenki itt lesz
akivel most pörgök, aki itt van velem,
akivel együtt fesztiválozunk most a VEN-en!

Refr(2x)

Törzsvendégként kezel minket minden kocsma
Gesztenyés, Hóvirág, Nagymocsi, Rózsa,
van, hogy kimarad néhány reggeli óra
de ígérem le fogok diplomázni becsszóra(2x)

Ne is kanyarodjunk messze az Egyetemtől. A VEN-en versengő Veszprémi Hippik csapat indulójának a központjában is a Királynék Városa áll. 

 

veszprémi Colorado zenekar tagjait is megihlette a város, ahol élnek. A szerzők szerint a dal egy lokálpatrióta megmozdulás, ami reményeik szerint tükrözi a veszprémi hangulatot. 

 

 



Alszik a város, minden éjjel,
S én éneklek csendben kihűlt fejjel.
Vagy kiabálok, mint egy kis gyerek.
Ha az Építők verik a Pick Szegedet,
Hisz Európa itt minket vár,
Bár tudom, hogy nem épp egy Kánaán,
Lehet hogy napjaim más hol kell élnem,
De veszprémi leszek, míg folyik a vérem.
Refrén: Úgye gondolsz néha rám.
Ha végig sétálsz a Kossuth utcán.
Ha végig sétálsz a Kossuth utcán.

Már öregnek nézel, ha kimondom,
Hogy Úttörőház meg hogy Dimitrov.
De te is úgy tudod, hogy a Lenin ligetben
Ugye futottunk együtt a Pajta kertben,
Hisz én vagyok akit szerethetsz bárhol,
Itt két színház van, micsoda mámor,
A Zserbót a Mackóban megveheted,
És van Toronyház is bár csak húsz emelet.

Ref.

Tudom, hogy másnak, nem ez az álma,
Hogy belógjunk együtt az ipari bálba. itt fúj a szél.
És tavaszig fagy, de nekem elég ha reggel kisüt a nap.
Fénytől vakulok én a Bárka mélyén,
És nem tudom mi marad hónap végén,
csak a rántott hús amit megkajálsz, mit a
Cserhátban mindig meg találsz.

Ref.
Ref.

Alszik a város, minden éjjel,
S éneklek csendben kihűlt fejjel.
Vagy kiabálok mint egy kis gyerek.
Ha az Építők verik a Pick Szegedet,
Európa itt minket vár, bár tudom,
hogy nem épp egy kánaán, s Lehet
hogy napjaim más hol kell élnem,
De veszprémi leszek míg folyik a vérem.
Ref.
Ref.
Ha Végig sétálsz
Ha Végig sétálsz
Ha Végig sétálsz a Kossuth utcán.

(utcazenén, és bensőséges bulikban érvényes első és utolsó versszak):
Itt zenél az utca minden éjjel,
S éneklek csendben kihűlt kéjjel.
Vagy kiabálok mint egy kis gyerek.
Ha az Építők verik a Pick Szegedet,
Európa itt minket vár,
De csak Pláza meg Tesco meg Interspar
s Lehet hogy napjaim más hol kell élnem,
De veszprémi leszek míg folyik a vérem.

 

Máté Szabolcs, vagyis Sub Bass Monster a '90-es évek végén tűnt fel a hazai hiphop színtéren, és egyből rengeteg rajongóra tett szert sajátságos, viccesen ironikus szövegeivel. Igazán attól szimpatikus, hogy a sikerek ellenére sem fordított hátat gyökereinek, vagyis a kis Veszprém-megyei falunak, ahonnan származik. A Gyulafirátótról írt dal (illetve az Antal Nimród által rendezett klip) is azt mutatja meg, hogy hiába gondolja a városiak nagy része unalmasnak és semmitmondónak a vidéki életet, valójában nagyon is szerethető ez az aprócska település, valamint a lakói, mely 1984 óta Veszprém megyei jogú város része.

 

 

A rapperek általában gettóban laknak
Csak én nem s ezért hálával tartozom a napnak
Na meg a gólyának bár itt nem tudom mit látott
A hely ahova lepottyantott Gyulafirátót
Egy aprócska falu és vagy ötezer lakos
Az élet uncsi a hangulat lapos
De ez nem így van csak egyesek szerint
Akik nem tudják ,hogy hogy játsszák az élet nevű kínt
Igaz ,hogy hétköznap dolgoznak az emberek
De hétvégén mindenki hempereg
Megfáradnak rendesen ha eljön a péntek
A fárasztó hétnek így vetnek véget
Tökösek a tesók, pipecek a csajok
Bömbölő zene, kéjes ricsajok
Frankó a környék tiszta szívből gondolom
Még szép ,hogy jó hiszen ez itt az otthonom

Refrén:

Mit neked Amerika azt mondod jó hely
Attól ,hogy jenki vagy nem leszel jó fej
Csak egy hely van ami a pálmát viszi
És ez nem más mint Rátót City
Mit neked Amerika azt mondod jó hely
Attól ,hogy jenki vagy nem leszel jó fej
Csak egy hely van ami a pálmát viszi
És ez nem más mint Rátót City

Kék az ég a fű pedig zöld
Van hely hol a gondjaidat elfüstöld
Van egypár bunkó de rengeteg a jó fej
Sok dögös cica de nem ettől jó hely
Élnek az emberek és tudják mi a jó
Lehet döglesztő meleg vagy szakadhat a hó (hóóó)
Lakhelyemül én csak egyet kívánok: Gyulafi-Rátót
Lehet ,hogy pici ez a Rátót s nem egy Las Vegas
De itt is minden krimo előtt van egy klassz terasz
Na meg S.B.K plussz jéghideg sör
Azaz a Sub Bass Monster baráti kör
Fortyogó bogrács ínyenc falatok,
Guggolós pálesz ,vad gondolatok
Sok felajzott bika és a fehér nép
Lehet ,hogy orgiák is vannak aúúú még szép

Refrén:

Mit neked Amerika azt mondod jó hely
Attól ,hogy jenki vagy nem leszel jó fej
Csak egy hely van ami a pálmát viszi
És ez nem más mint Rátót City
Mit neked Amerika azt mondod jó hely
Attól ,hogy jenki vagy nem leszel jó fej
Csak egy hely van ami a pálmát viszi
És ez nem más mint Rátót City

Zajlik az élet mert hát kultúr emberek
Unalom Mi az? program van rengeteg
Duhajkodások, meg a tivornya partyk
Leginkább csak ezt élvezik a pajtik
Ha meccs van teljesen megtelik a placc
Hangosan üvöltik ,hogy -Hajrá RAC!!!
De jaj ha vesztenek, a mérget levezetik
Játékos, bíró?egyre megy megverik!
Szüreti móka na meg a húsvéti locsolás
A lényeg egy a hangulat fokozás
Szeretik a piát hisz a szívünkhöz szorul
A bort csak tisztán de a sört azt mocskosul
Itt születtem nem tagadom
Nincs is rá okom úgy ,hogy nem is bánhatom
Mondhatsz bármit én csak egyet kiálltok
Gyulafi-Rátót

Refrén:

Mit neked Amerika azt mondod jó hely
Attól ,hogy jenki vagy nem leszel jó fej
Csak egy hely van ami a pálmát viszi
És ez nem más mint Rátót City
Mit neked Amerika azt mondod jó hely
Attól ,hogy jenki vagy nem leszel jó fej
Csak egy hely van ami a pálmát viszi
És ez nem más mint Rátót City
Mit neked Amerika azt mondod jó hely
Attól ,hogy jenki vagy nem leszel jó fej
Csak egy hely van ami a pálmát viszi
És ez nem más mint Rátót City
Mit neked Amerika azt mondod jó hely
Attól ,hogy jenki vagy nem leszel jó fej
Csak egy hely van ami a pálmát viszi
És ez nem más mint Rátót City

Veszprém hozzászólásai

Szólj hozzá

0.011 mp